Szláv és Balti Filológiai Intézet

Ukrán Filológiai Tanszék

Zoltán András 65 éves

2014. december 25-én töltette be Prof. Dr. habil. Zoltán András egyetemi tanár, az MTA doktora, az Ukrán Filológiai Tanszék tanszékvezetője 65-ik életévet. A Szláv és Balti Filológiai Intézet munkatársai 2015. február 20-án köszöntötték az ünnepeltet.

Péter Mihály professzor úr köszöntője:

1985 októberében Budapestre látogatott a világszerte ismert kiváló szla­vista filológus és kulturológus, Borisz Andrejevics Uszpenszkij. Tanszékün­kön tartott előadása után meghívtam ebédre a Vörös Postakocsi étterembe. A kellemes környezetben elköltött ebéd közben a hazai russzisztikáról is be­szélgettünk, s ennek során Borisz Andrejevics igen elismerő szavakkal szólt egy fiatal magyar tudósról, aki az ő témavezetésével végezte el a levelező as­pirantúrát, és védte meg kandidátusi értekezését egy évvel korábban Moszk­vában. Ismételten kérte, hogy vigyázzunk erre a kiemelkedő képességű fiatal szlavistára, támogassuk a munkájában, és segítsük elő, hogy minél hamarabb elnyerje a már most megérdemelt akadémiai doktori fokozatot. A szóban forgó fiatal tudós Zoltán András volt, aki egyébként már korábban kimutatta kutatói oroszlánkörmeit.
Zoltán András 1969 őszén iratkozott be az Eötvös Loránd Tudomány­egyetemre orosz–német szakpárosítással. A II. évfolyamtól elhagyta a néme­tet és az orosz mellett lengyel szakon folytatta tanulmányait. Szakdolgozatát a korai orosz–lengyel nyelvi kapcsolatok történetéről írta. Az egyetem elvég­zése után Hadrovics László akadémikus bent kívánta tartani a Szláv Tanszé­ken, de Baleczky Emil akkori tanszékvezető kérésére „átengedte” az Orosz Filológiai Tanszéknek, ahol azután Zoltán András végighaladt az összes grá­duson a tudományos továbbképzési ösztöndíjastól a tanszékvezetőig. Tizen­egy évig (1991–2002) volt az Orosz Filológiai Tanszék (későbbi nevén: Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszék), majd 2003-tól az Ukrán Filológiai Tanszék, később, 2007-től pedig a Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszékének vezetője.
Oktatási tevékenysége az ószláv nyelv, az orosz és ukrán történeti nyelv­tan mellett kiterjedt a szláv összehasonlító nyelvtanra, az orosz irodalmi nyelv, valamint az orosz szókincs történetére, a szláv nyelvek közötti és a szláv–magyar nyelvi kapcsolatokra, az orosz paleográfiára. Itt említem meg A cirill betűs szláv nyelvek neveinek magyar helyesírása. Az újgörög nevek magyar helyesírása című kézikönyvet (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1985), amelynek Hadrovics László főszerkesztő mellett szerkesztője és a szláv anyag gondo­zója volt. 1993 óta az ELTE Bölcsészettudományi Kar Nyelvészeti Doktori Iskolája keretében működő Orosz Nyelvészeti Doktori Program vezetője, szá­mos doktorandusz témavezetője, doktori szigorlatok és védések elnöke, illetve vizsgáztatója.
1976-ban szerezte meg az egyetemi doktori címét. 1980 és 1984 között levelező aspiránsa volt a moszkvai Lomonoszov Egyetem Orosz Nyelvészeti Tanszékének. 1984-ben védte meg a kandidátusi értekezését, amely alapjául szolgált az 1987-ben megjelent Из истории русской лексики (Fejezetek az orosz szókincs történetéből) című könyvének. Ismeretes, hogy valamely nyelv­közösség gazdasági, társadalmi, kulturális állapotát-mozgását legközvetleneb­bül a szókincse tükrözi. A szláv nyelvek vonatkozásában szókincsük fontos mutatója különböző szintű és irányú kapcsolataiknak. Mindez magyar szem­pontból sem közömbös, tekintettel a környező szláv népekhez fűződő intenzív és hosszan tartó kapcsolatainkra. Szláv jövevényszavaink kutatása szempont­jából jelentős az egyes szláv nyelvek közötti kontaktusok, a „körkörös” ván­dorszavak feltárása, a kettős közvetítések problémájának vizsgálata. Zoltán András e munkájának középpontjában a XV. század keleti szláv nyelvállapota áll. A szerző érdeme, hogy a terjedelmes anyagon végzett alapos kutatásaival megerősítette és részben továbbfejlesztette annak felismerését, hogy e szöve­vényes nyelvállapot kialakulásában kitüntetett szerep jutott az ukrán és a be­lorusz nyelv közvetlen ősének, az ún. nyugatorosz nyelvnek. Kutatási ered­ményeinek bekerüléséről a nemzetközi szlavisztika vérkeringésébe tanúsko­dik az is, hogy 2014-ben a moszkvai Indrik kiadó Interslavica címen külön kötetben adta ki a magyar tudós vonatkozó tanulmányait. Napjainkban jelent meg a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar őstörténet. Tudo­mány és hagyományőrzés című sorozata első kiadványában (sorozatszerkesz­tők: Vásáry István és Fodor Pál) Zoltán András „A magyar–szláv nyelvi kap­csolatok” című magvas írása (205–210. o.), amelyben az eddigi eredmények tömör összefoglalása mellett új megvilágításba helyezi a nazális magánhang­zókat tükröző szláv jövevényszavaink kronológiájának kérdését. Megállapí­tásai a szlavista és a magyar nyelvészeken kívül szélesebb rétegek érdeklő­désére is számot tarthatnak.
Zoltán András 2005-ben védte meg akadémiai doktori disszertációját, amelynek témája Oláh Miklós, a kiváló humanista történetíró főpap Athila cí­mű munkájának XVI. századi lengyel és fehérorosz fordítása; könyv alakban 2004-ben jelent meg Nyíregyházán. Az értekezés egyfelől egy szigorúan tu­dományos és modern szövegkiadás (pontosabban: két szöveg egybevető ki­adása), ami önmagában azért is elismerésre méltó, mert napjainkban nem sok az olyan kutató, aki erre a fáradságos és kevéssé látványos munkára vállal­kozna. Másfelől, a mintegy „melléktermékként” bemutatott szó- és szólástör­téneti magyarázatok a hazai szótörténeti kutatások legjobb mintáit követik. Zoltán András etimológiai vizsgálódásairól általában véve elmondható, hogy azokra széles, több tudományágra kiterjedő látókör, filológiai alaposság és a metodológiai követelmények szigorú betartásával párosuló invenciózus kez­deményező képesség jellemző. A mások nézeteivel folytatott polémiáiban nem használ megalapozatlan vagy erőszakolt érveket; a vívósport metaforá­jával élve azt mondhatjuk, hogy elegáns parádriposztokkal cáfolja az ellen­véleményeket.
Gazdag tudományos közéleti tevékenységéből csupán néhányat emelek ki. 1994 óta felelős szerkesztője a Studia Russica tanszéki tudományos évkönyv­nek, szerkesztőbizottsági tagja a Magyar Tudományos Akadémia szlavisztikai orgánumának, a Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae-nek. Lét­rehozója és gondozója a Bibliotheca Baltoslavica Budapestiensis sorozatnak (2005-től). Számos külföldi tudományos folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Szervezője, illetve társszervezője több nemzetközi tudományos konferenciá­nak. Részt vett és előadást tartott a X., XI., XII. és XIII. nemzetközi szlavista kongresszuson, a II., III. és IV. nemzetközi alborutenisztikai kongresszuson, a VII. Nemzetközi Magyar Nyelvtudományi Kongresszuson (2004), az Inter­national Council for Central and East European Studies VII. világkongresszu­sán (Berlin, 2005). Részt vett még – Oslótól Jeruzsálemig – számos külföldi konferencián. Meghívott előadóként tartott előadásokat több lengyel, német olasz, orosz és osztrák egyetemen. Két féléven át vendégprofesszorként mű­ködött a Bécsi Egyetem szlavisztikai intézetében. Számos külföldi tudomá­nyos folyóiratban és gyűjteményes kötetben jelentek meg tanulmányai.
Elismerései közül kiemelendő a 2010-ben a felsőoktatás területén nem­zetközi elismertségű munkáért adományozott Szent-Györgyi Albert-díj. Zoltán András tudós egyéniségére hagyomány és újítás ritkán tapasztalható (ne fél­jünk a jelzőtől: dialektikus) egysége jellemző. Ő a hazai szlavisztika Kniezsa István, Hadrovics László és Kiss Lajos nevével fémjelzett nemzetközileg el­ismert és tisztelt hagyományának méltó folytatója a magyar–szláv nyelvi kap­csolatok kutatásában; ugyanakkor a vizsgálódásait korszerű ismeretekkel és módszerekkel felvértezve folytatja.
Innovációs tevékenysége a hazai szlavisztika hatókörének kiszélesítésé­ben is megnyilvánul: ő a hazai belorusszisztika megalapítója, mégpedig nem­csak a kutatás, hanem az oktatás és a tudományszervezés területén is.
Amikor 1991-ben átadtam neki az orosz tanszék vezetését, őszintén meg voltam győződve arról, hogy ez a viszontagságos múltú, különféle ellenté­tekkel és törekvésekkel átszabdalt tanszék a lehető legjobb kezekbe kerül, és hogy az új vezető tudományos, pedagógusi és szervező kvalitása, valamint tiszteletet és bizalmat ébresztő személyisége alkalmas arra, hogy a tanszéki együttest összetartsa, eddigi eredményeit megőrizze és továbbfejlessze. Ma is megelégedéssel tölt el, hogy ez a meggyőződésem helytállónak bizonyult, emberismeretem ezúttal nem vallott kudarcot.
Zoltán András ma sem barikádozza el magát az íróasztala mögé. Ő a hu­mánus, emberbarát tudós típusához tartozik; nem a „toronyból” szól az alant állókhoz. Viszonya kollégáihoz, tanítványaihoz, hallgatóihoz közvetlen és ba­rátságos. Ahol tud, segít, tevőlegesen vagy legalább jó tanáccsal. Szobája elő­zetes bejelentkezés nélkül is nyitva áll a hozzá fordulók előtt.
Kedves András! Az itt említettek csupán rövid visszapillantás az eddig megtett útra. Az út következő szakaszához kívánunk Neked jó egészséget, tö­retlen munkakedvet és kedvezőbb külső körülményeket!
Многая лета!
Péter Mihály