2014. december 25-én töltette be Prof. Dr. habil. Zoltán András egyetemi tanár, az MTA doktora, az Ukrán Filológiai Tanszék tanszékvezetője 65-ik életévet.
A Szláv és Balti Filológiai Intézet munkatársai 2015. február 20-án köszöntötték az ünnepeltet.
Péter Mihály professzor úr köszöntője:
1985 októberében Budapestre látogatott a világszerte ismert kiváló szlavista filológus és kulturológus, Borisz Andrejevics Uszpenszkij. Tanszékünkön tartott előadása után meghívtam ebédre a Vörös Postakocsi étterembe. A kellemes környezetben elköltött ebéd közben a hazai russzisztikáról is beszélgettünk, s ennek során Borisz Andrejevics igen elismerő szavakkal szólt egy fiatal magyar tudósról, aki az ő témavezetésével végezte el a levelező aspirantúrát, és védte meg kandidátusi értekezését egy évvel korábban Moszkvában. Ismételten kérte, hogy vigyázzunk erre a kiemelkedő képességű fiatal szlavistára, támogassuk a munkájában, és segítsük elő, hogy minél hamarabb elnyerje a már most megérdemelt akadémiai doktori fokozatot. A szóban forgó fiatal tudós Zoltán András volt, aki egyébként már korábban kimutatta kutatói oroszlánkörmeit.
Zoltán András 1969 őszén iratkozott be az Eötvös Loránd Tudományegyetemre orosz–német szakpárosítással. A II. évfolyamtól elhagyta a németet és az orosz mellett lengyel szakon folytatta tanulmányait. Szakdolgozatát a korai orosz–lengyel nyelvi kapcsolatok történetéről írta. Az egyetem elvégzése után Hadrovics László akadémikus bent kívánta tartani a Szláv Tanszéken, de Baleczky Emil akkori tanszékvezető kérésére „átengedte” az Orosz Filológiai Tanszéknek, ahol azután Zoltán András végighaladt az összes gráduson a tudományos továbbképzési ösztöndíjastól a tanszékvezetőig. Tizenegy évig (1991–2002) volt az Orosz Filológiai Tanszék (későbbi nevén: Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszék), majd 2003-tól az Ukrán Filológiai Tanszék, később, 2007-től pedig a Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszékének vezetője.
Oktatási tevékenysége az ószláv nyelv, az orosz és ukrán történeti nyelvtan mellett kiterjedt a szláv összehasonlító nyelvtanra, az orosz irodalmi nyelv, valamint az orosz szókincs történetére, a szláv nyelvek közötti és a szláv–magyar nyelvi kapcsolatokra, az orosz paleográfiára. Itt említem meg A cirill betűs szláv nyelvek neveinek magyar helyesírása. Az újgörög nevek magyar helyesírása című kézikönyvet (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1985), amelynek Hadrovics László főszerkesztő mellett szerkesztője és a szláv anyag gondozója volt. 1993 óta az ELTE Bölcsészettudományi Kar Nyelvészeti Doktori Iskolája keretében működő Orosz Nyelvészeti Doktori Program vezetője, számos doktorandusz témavezetője, doktori szigorlatok és védések elnöke, illetve vizsgáztatója.
1976-ban szerezte meg az egyetemi doktori címét. 1980 és 1984 között levelező aspiránsa volt a moszkvai Lomonoszov Egyetem Orosz Nyelvészeti Tanszékének. 1984-ben védte meg a kandidátusi értekezését, amely alapjául szolgált az 1987-ben megjelent Из истории русской лексики (Fejezetek az orosz szókincs történetéből) című könyvének. Ismeretes, hogy valamely nyelvközösség gazdasági, társadalmi, kulturális állapotát-mozgását legközvetlenebbül a szókincse tükrözi. A szláv nyelvek vonatkozásában szókincsük fontos mutatója különböző szintű és irányú kapcsolataiknak. Mindez magyar szempontból sem közömbös, tekintettel a környező szláv népekhez fűződő intenzív és hosszan tartó kapcsolatainkra. Szláv jövevényszavaink kutatása szempontjából jelentős az egyes szláv nyelvek közötti kontaktusok, a „körkörös” vándorszavak feltárása, a kettős közvetítések problémájának vizsgálata. Zoltán András e munkájának középpontjában a XV. század keleti szláv nyelvállapota áll. A szerző érdeme, hogy a terjedelmes anyagon végzett alapos kutatásaival megerősítette és részben továbbfejlesztette annak felismerését, hogy e szövevényes nyelvállapot kialakulásában kitüntetett szerep jutott az ukrán és a belorusz nyelv közvetlen ősének, az ún. nyugatorosz nyelvnek. Kutatási eredményeinek bekerüléséről a nemzetközi szlavisztika vérkeringésébe tanúskodik az is, hogy 2014-ben a moszkvai Indrik kiadó Interslavica címen külön kötetben adta ki a magyar tudós vonatkozó tanulmányait. Napjainkban jelent meg a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar őstörténet. Tudomány és hagyományőrzés című sorozata első kiadványában (sorozatszerkesztők: Vásáry István és Fodor Pál) Zoltán András „A magyar–szláv nyelvi kapcsolatok” című magvas írása (205–210. o.), amelyben az eddigi eredmények tömör összefoglalása mellett új megvilágításba helyezi a nazális magánhangzókat tükröző szláv jövevényszavaink kronológiájának kérdését. Megállapításai a szlavista és a magyar nyelvészeken kívül szélesebb rétegek érdeklődésére is számot tarthatnak.
Zoltán András 2005-ben védte meg akadémiai doktori disszertációját, amelynek témája Oláh Miklós, a kiváló humanista történetíró főpap Athila című munkájának XVI. századi lengyel és fehérorosz fordítása; könyv alakban 2004-ben jelent meg Nyíregyházán. Az értekezés egyfelől egy szigorúan tudományos és modern szövegkiadás (pontosabban: két szöveg egybevető kiadása), ami önmagában azért is elismerésre méltó, mert napjainkban nem sok az olyan kutató, aki erre a fáradságos és kevéssé látványos munkára vállalkozna. Másfelől, a mintegy „melléktermékként” bemutatott szó- és szólástörténeti magyarázatok a hazai szótörténeti kutatások legjobb mintáit követik. Zoltán András etimológiai vizsgálódásairól általában véve elmondható, hogy azokra széles, több tudományágra kiterjedő látókör, filológiai alaposság és a metodológiai követelmények szigorú betartásával párosuló invenciózus kezdeményező képesség jellemző. A mások nézeteivel folytatott polémiáiban nem használ megalapozatlan vagy erőszakolt érveket; a vívósport metaforájával élve azt mondhatjuk, hogy elegáns parádriposztokkal cáfolja az ellenvéleményeket.
Gazdag tudományos közéleti tevékenységéből csupán néhányat emelek ki. 1994 óta felelős szerkesztője a Studia Russica tanszéki tudományos évkönyvnek, szerkesztőbizottsági tagja a Magyar Tudományos Akadémia szlavisztikai orgánumának, a Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae-nek. Létrehozója és gondozója a Bibliotheca Baltoslavica Budapestiensis sorozatnak (2005-től). Számos külföldi tudományos folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Szervezője, illetve társszervezője több nemzetközi tudományos konferenciának. Részt vett és előadást tartott a X., XI., XII. és XIII. nemzetközi szlavista kongresszuson, a II., III. és IV. nemzetközi alborutenisztikai kongresszuson, a VII. Nemzetközi Magyar Nyelvtudományi Kongresszuson (2004), az International Council for Central and East European Studies VII. világkongresszusán (Berlin, 2005). Részt vett még – Oslótól Jeruzsálemig – számos külföldi konferencián. Meghívott előadóként tartott előadásokat több lengyel, német olasz, orosz és osztrák egyetemen. Két féléven át vendégprofesszorként működött a Bécsi Egyetem szlavisztikai intézetében. Számos külföldi tudományos folyóiratban és gyűjteményes kötetben jelentek meg tanulmányai.
Elismerései közül kiemelendő a 2010-ben a felsőoktatás területén nemzetközi elismertségű munkáért adományozott Szent-Györgyi Albert-díj. Zoltán András tudós egyéniségére hagyomány és újítás ritkán tapasztalható (ne féljünk a jelzőtől: dialektikus) egysége jellemző. Ő a hazai szlavisztika Kniezsa István, Hadrovics László és Kiss Lajos nevével fémjelzett nemzetközileg elismert és tisztelt hagyományának méltó folytatója a magyar–szláv nyelvi kapcsolatok kutatásában; ugyanakkor a vizsgálódásait korszerű ismeretekkel és módszerekkel felvértezve folytatja.
Innovációs tevékenysége a hazai szlavisztika hatókörének kiszélesítésében is megnyilvánul: ő a hazai belorusszisztika megalapítója, mégpedig nemcsak a kutatás, hanem az oktatás és a tudományszervezés területén is.
Amikor 1991-ben átadtam neki az orosz tanszék vezetését, őszintén meg voltam győződve arról, hogy ez a viszontagságos múltú, különféle ellentétekkel és törekvésekkel átszabdalt tanszék a lehető legjobb kezekbe kerül, és hogy az új vezető tudományos, pedagógusi és szervező kvalitása, valamint tiszteletet és bizalmat ébresztő személyisége alkalmas arra, hogy a tanszéki együttest összetartsa, eddigi eredményeit megőrizze és továbbfejlessze. Ma is megelégedéssel tölt el, hogy ez a meggyőződésem helytállónak bizonyult, emberismeretem ezúttal nem vallott kudarcot.
Zoltán András ma sem barikádozza el magát az íróasztala mögé. Ő a humánus, emberbarát tudós típusához tartozik; nem a „toronyból” szól az alant állókhoz. Viszonya kollégáihoz, tanítványaihoz, hallgatóihoz közvetlen és barátságos. Ahol tud, segít, tevőlegesen vagy legalább jó tanáccsal. Szobája előzetes bejelentkezés nélkül is nyitva áll a hozzá fordulók előtt.
Kedves András! Az itt említettek csupán rövid visszapillantás az eddig megtett útra. Az út következő szakaszához kívánunk Neked jó egészséget, töretlen munkakedvet és kedvezőbb külső körülményeket!
Многая лета! Péter Mihály