Balti kiállítás a Gólyavárban

2011. december 7-én a Lett Köztársaság Nagykövetsége, az Észt Köztársaság Nagykövetsége, a rigai Lett Tudományegyetem, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem együttműködésének eredményként Johann Christoph Brotze német származású utazó, etnográfus munkáiból rendezett kiállítás nyílt a Gólyavárban.
J. Ch. Brotze a XVIII. sz. végén házitanítóként tevékenykedett a Baltikumban. Rajzain, útleírásaiban, jegyzeteiben rendkívüli pontossággal örökítette meg a korabeli lettek és észtek mindennapjait, szokásaikat, a Baltikum településeit, jellegzetes épületeit, történelmi emlékeit. A rendkívül gazdag dokumentumanyag jelentőségét bizonyítja, hogy a több ezer oldalas kéziratgyűjteményt digitalizált formában is kutathatóvá tették az érdeklődők számára (http://www3.acadlib.lv/broce).

A kiállítás megnyitóján a vendégeket Őexcellenciája Veronika Erte, Lettország hazánkba akkreditált nagykövete köszöntötte.

Beszédet mondott Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja; Andris Kangro, a Lett Tudományegyetem nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese; Venta Kocere, a Lett Tudományegyetem könyvtárának igazgatója; valamint Raimo Pullat, a Tallinni Egyetem habilitált professzora.

Az ünnepi megnyitó zárásaként három hallgató szavalta el Leonīds Breikšs „Ziedošas dienas” (Virágzó Napok) című versét.

A kiállításmegnyitó keretében értékes tudományos könyvgyűjteményt adományoztak az ELTE Szláv és Balti Intézete könyvtárának.